DKW

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

VeteranBanner2012b.jpg

DKW
01dkw oldlogo.png
Dampf Kraft Wagen
Alapítva1916 (1906)
AlapítóJørgen Skafte Rasmussen
Megszűnt1966
SzékhelyNémetország

Tartalomjegyzék

Veterán márkatörténet

A DKW márkát a dán Jørgen Skafte Rasmussen alapította. A mérnök végzettségű szakember 1906-ban hozott létre gyárat a németországi Zschopau-ban, hogy ott gőzgépeket állítson elő. 1916-ban elkészítette első gőzautóját a Dampf-Kraft-Wagent (gőzmeghajtású autó), mely nem volt túl sikeres. 1919-ben újabb gőzgépet tervezett, a Des Knaben Wunsch (kb. A fiúk vágya) tulajdonképpen egy kétütemű játékmotor volt. Utóbbi módosított változatát egy motorkerékpárba is beszerelte, ez volt a Das Kleine Wunder (A kis csoda). Ez volt a DKW elindulásának valódi katalizátora.

DkwZsopau logo.jpg
1920-ban készült el az első kismotor a "Reichsfahrtmodel" prototípusa, melyet 1922-ben sorozatban kezdtek gyártani. Számos sikeres típus kifejlesztése után a DKW a motorsportba is benevezett és versenyzői, évről-évre számos sportsikert könyvelhettek el A motorkerékpár gyártás töretlenül ívelt felfelé, emellett a kisautók fejlesztésébe is belefogtak. 1928-ra elkészült az első modell, a DKW P 600 kisautó, melyet roadster és cabriolette kivitelben gyártottak, kevesebb mint 1000 ccm térfogattal, 3 fokozatú váltóval, ezúttal még hátsókerék meghajtással.

A DKW 1932-ben – akkor a világ legnagyobb motorgyáraként – összeolvadt az Audi, Horch és Wanderer márkákkal, így jött létre az Auto Union. A II. világháborút követően IFA - a későbbi Wartburg márka előfutára - név alatt is készültek DKW autók az akkor már NDK-hoz tartozó üzemben, a DKW márkanevet használatát bírósági döntés tiltotta meg a keletnémet gyár számára.

Fontosabb események - időrendben

  • 1906 Jørgen Skafte Rasmussen (Dánia) vásárolt egy üres textilüzemet Zschopauban.
  • 1917 Kifejlesztette a Dampf-Kraft-Wagen-t (-DKW-, gőzhajtású autó) innen ismert a DKW márka.
  • 1920 az első motoros kerékpár konstrukció.
  • 1923-ben átnevezték a JS Rasmussen vállalkozást a DKW névre.
  • 1927 a DKW benevez a motorsportba.
DKW ZSW 500 - 1927
  • 1928 a DKW-t átveszi a Zwickaui Audi gyár.
  • 1929 évente 60000 motorkerékpár hagyja el a Zschopau-i gyárat, és DKW lesz a legnagyobb motorkerékpár-gyártó a világon.
  • 1931 előterjesztik DKW kisautók tervezetét.
  • 1932 Az Auto Union megalakul, az Audi, a Horch, a Wanderer és a DKW márkák összefogásával.
  • 1939 kifejlesztik az RT 125 motorkerékpárt, melyet jóval a háború befejezte után kezdenek gyártani.
  • 1945-1948 A gyártósorok nagy részét leszerelik, és "háborús jóvátétel fejében" elszállítják a Szovjetúnióba.
  • Kelet-Németország létrejöttével a DKW, illetve az Auto-Union útjai, hosszú évtizedekre elválnak. A keleti oldalon létrejön az állami tulajdonú IFA, melynek berkein belül, egyrészt a DKW autókat gyártják, illetve továbbfejlesztik (Trabant, Wartburg néven). Másrészt a DKW RT 125 típus alapjain, IFA illetve később MZ márkanéven folytatódik Zschopau-ban a motorok gyártása.
  • 1948 A cég új neve VEB IFA (állami tulajdonú vállalat GDR - Kelet-Németország)
  • Németország nyugati felében, a Német Szövetségi Köztársaságban, továbbra is az Auto-Union illetve DKW márkanéven működik a járműgyártás.

DKWbanner01.jpg

Veterán DKW autók

DKW P600 roadster - 1928

I. és II. világháború közti DKW oldtimer modellek

03DKW-2a.jpg

Hátsókerék hajtású típusok, Berlin-Spandau (1928–1940)

Typ Bauzeitraum Zylinder Hubraum Leistung vmax
Typ P (15 PS) 1928/1929 2 Reihe 584 cm³ 15 PS (11 kW) 80 km/h
Typ P 4=8 (25 PS) 1929 4 V 980 cm³ 25 PS (18,4 kW) 90 km/h
Typ PS 600 Sport 1930/1931 2 Reihe 584 cm³ 18 PS (13,2 kW) 100 km/h
Typ V 800 4=8 1930/1931 4 V 782 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
Typ V 1000 4=8 1931/1932 4 V 990 cm³ 25 PS (18,4 kW) 90 km/h
Typ 432 Sonderklasse 1932 4 V 990 cm³ 25 PS (18,4 kW) 95 km/h
Typ 1001 Sonderklasse 1932–1934 4 V 990 cm³ 26 PS (19,1 kW) 90 km/h
Schwebeklasse 1934/1935 4 V 990 cm³ 26−30 PS (19,1−22 kW) 90 km/h
Schwebeklasse 1935–1937 4 V 1054 cm³ 32 PS (23,5 kW) 95 km/h
Sonderklasse 1937–1940 4 V 1054 cm³ 32 PS (23,5 kW) 95 km/h

Fronthajtású típusok Zwickau-ból (1931–1942)

Typ Bauzeitraum Zylinder Hubraum Leistung vmax
F1 FA 600 1931/1932 2 Reihe 584 cm³ 15 PS (11 kW) 75 km/h
F2 Meisterklasse 601 1932/1933 2 Reihe 584 cm³ 15 PS (11 kW) 75 km/h
F2 Reichsklasse 1933–1935 2 Reihe 584 cm³ 18 PS (13,2 kW) 80 km/h
F2 Meisterklasse 701 1933–1935 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85−90 km/h
F4 Meisterklasse 1934/1935 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F5 Reichsklasse 600 1935/1936 2 Reihe 584 cm³ 18 PS (13,2 kW) 80 km/h
F5 Meisterklasse 700 1935/1936 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F5K Zweisitzer 600 1936 2 Reihe 584 cm³ 18 PS (13,2 kW) 80 km/h
F5 Front Luxus Cabriolet 700 1936/1937 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F5K Front Luxus Sport 700 1936/1937 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 90 km/h
F7 Reichsklasse 600 1937/1938 2 Reihe 584 cm³ 18 PS (13,2 kW) 80 km/h
F7 Meisterklasse 700 1937/1938 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F7 Front Luxus Cabriolet 1938 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F8 Reichsklasse 600 1939/1940 2 Reihe 589 cm³ 18 PS (13,2 kW) 80 km/h
F8 Front Luxus Cabriolet 700 1939/1940 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F8 Meisterklasse 700 1939–1942 2 Reihe 692 cm³ 20 PS (14,7 kW) 85 km/h
F9 (Prototyp) geplant ab 1940 3 Reihe 896 cm³ 28 PS (20,6 kW) 110 km/h

DKWbanner01.jpg

II. világháború utáni DKW oldtimer modellek

DKW F 91 Sonderklasse
DKW kéütemű motor

DKWbanner01.jpg

Fronthajtású típusok, Ingolstadt és Düsseldorf (1950–1968)

Az Auto Union által gyártott gépkocsik, 1968-ig DKW márkanév alatt.

Typ Bauzeitraum Zylinder Hubraum Leistung vmax
DKW Schnellaster 1949–1962 2 bzw. 3 Reihe 688–896 cm³ 20–32 PS (14,7–23,5 kW) 70–90 km/h
F89 Meisterklasse 1950–1954 2 Reihe 684 cm³ 23 PS (16,9 kW) 95–100 km/h
F91 Sonderklasse 1953–1957 3 Reihe 896 cm³ 34 PS (25 kW) 110–120 km/h
F91/4 Munga 1954–1956 3 Reihe 896 cm³ 38 PS (27,9 kW) 98 km/h
F93/94 Großer DKW 3=6 1955–1957 3 Reihe 906 cm³ 38 PS (27,9 kW) 123 km/h
Monza 1956 3 Reihe 896 cm³ 40 PS (29 kW) 130 km/h
F91/4 Munga 1956–1959 3 Reihe 896 cm³ 40 PS (29 kW) 98 km/h
Monza 1957/1958 3 Reihe 980 cm³ 44−50 PS (32,3–37 kW) 135 km/h
F93/94 Großer DKW 3=6 1957–1959 3 Reihe 906 cm³ 40 PS (29 kW) 115 km/h
Auto Union 1000 1957–1960 3 Reihe 980 cm³ 44 PS (32,3 kW) 120–130 km/h
Auto Union 1000 Sp 1958–1965 3 Reihe 980 cm³ 55 PS (40 kW) 140 km/h
F91 Typ 4 + 6 Munga 1958–1968 3 Reihe 980 cm³ 44 PS (32,3 kW) 98 km/h
F91 Typ 8 verlängerte Pritsche 1962–1968 3 Reihe 980 cm³ 44 PS (32,3 kW) 95 km/h
Auto Union 1000 S 1959–1963 3 Reihe 980 cm³ 50 PS (37 kW) 125–135 km/h
Junior 1959–1962 3 Reihe 741 cm³ 34 PS (25 kW) 114 km/h
Junior de Luxe 1961–1963 3 Reihe 796 cm³ 34 PS (25 kW) 116 km/h
F11 1963–1965 3 Reihe 796 cm³ 34 PS (25 kW) 116 km/h
F12 1963–1965 3 Reihe 889 cm³ 40 PS (29 kW) 124 km/h
F12 (45 PS) 1964/1965 3 Reihe 889 cm³ 45 PS (33 kW) 127–128 km/h
F102 1964–1966 3 Reihe 1175 cm³ 60 PS (44 kW) 135 km/h
DKW 1000 Auto-Union

DKWbanner01.jpg

Veterán DKW motorok Zschopau (1922-), Zwickau (Auto-Union 1932-)

DKW Reichsfahrtmodel- 1920
1912-től működött a vállalat keretében, a Zschopauer Maschinenfabrik JS Rasmussen. Ez volt a gyártóbázisa a DKW (Dampf Kraft Wagen>>gőz autó) gyárnak. 1920-ban kezdődött meg egy kissebb motorkerékpár típus fejlesztése, melyet 1922-ben kezdtek sorozatban gyártani a Zschopau-i üzemben. Az első motorkerékpár, tulajdonképpen egy kis motorral felszerelt kerékpár, a "Reichsfahrtmodell" volt.

A következő években Zschopauban, a világon elsőként, motorkerékpár gyártó-szerelő sorokat alakítottak ki. 1928-ban a DKW és az Audi Werke AG fuziója nyomán megerősödött vállalkozás beruházásában, 1929-ben Zwickauban felépült az új üzem. Az éves termelés tervezett volumene 60.000 db motorkerékpár, ami akkoriban a legnagyobb motorkerékpár termelést produkálta. 1932-ben az újonnan létrehozott DKW Auto Union termelési kapacitása volt a világon a legjelentősebb.

A második világháború után a termelési létesítményeket, gépeket leszerelik és jóvátételként elszállítják a Szovjetunióba. A járműgyártás eszközök és nyersanyag hiányában leáll és sokáig kétséges a termelés újraindítása.

DKW motorkerékpárok - 1930s
DKW RT 125 - 1939

DKWbanner01.jpg

Kapcsolódó hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz DKW témájú médiaállományokat.
VeteranPark-logo-webes.png Backtop.jpg


A lap eredeti címe: „https://veteraninfo.hu/index.php?title=DKW