Emil Škoda

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Emil Škoda
Született1839. november 19., Plzeň, Csehország
Elhunyt1900. augusztus 8. Selzthal, Ausztria
Kapcsolódó márkaŠkoda



Emil Škoda, a Škoda Művek alapítója gépészetet tanult Németországban, majd hazatérve onnan egy kis pilseni gyár főgépésze lett, és 3 évvel később (1869) megvásárolta a gyárat. Az üzem ekkoriban csak alkatrészeket gyártott, ezért Škoda bővítésbe kezdett. 1886-ban vasúti vonalat kötött a gyárba, majd az 1890-es fejlesztések után kezdődött a géppuskák gyártása az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének. Az évek során több üzemre is szert tett Škoda és 1899-ben megalapította a Škoda Művek vállalatot.

Škoda már nem élhette meg a Holding egyesülését a Laurin és Klement társasággal, akik személygépkocsi gyártással foglalkoztak (1911). Ettől kezdve már Škoda autókat is gyártottak.

Rendkívüli gépészeti tudásának köszönhetően gépészetet oktató doktor és professzor volt Bécsben. Az üzemekből befolyó pénzből sok alkotót szponzorált.

1900-ban hunyt el. A plzeňi Szent Nicolas temetőben van a nyugvóhelye.

Kapcsolódó hivatkozások