Csonka János

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Csonka János
Csonka janos.jpg
Született1852. január 22. (Szeged)
Elhunyt1939. október 27.
Híres munkákAz első magyar autó
Innovációbenzinporlasztó



Csonka János nevéhez fűződik az első magyar autó elkészítése is, mely 1905. május 31-én gördül ki a műhelyből, s ezt az időpontot tekintjük a magyar autógyártás kezdetének.

1893-ban Csonka János és Bánki Donát fejlesztették ki a benzinporlasztót, vagy ismertebb nevén karburátort, mely megoldotta a belső égésű motorok hatékony működőséhez szükséges benzin és levegőkeverék előállítását. A nemzetközi irodalomban néha a karburátor feltalálójaként Karl Benzet is megemlítik, habár ő 1895-ben állt elő saját megoldásával, s azt 1896-ban le is védette.

Csonka János 1893 és 1900 között motoros bicikliket, illetve tricikliket készített. Első autójaját 1905. május 31. mutatta be, melyet a Magyar Posta számára készített. A négyhengerű, két külön blokkból összeszerelt ikerhenger tömbbel, soros kapcsolású sebességváltóval, differenciálművel és lánckerékkel ellátott hátsó tengelyhajtású jármű 2000 kilométeres próbaúton bizonyította alkalmasságát. A megbízhatóságuk miatt Doxának is nevezett, 2 köbméter hasznos térfogattal rendelkező szállító autókat 1906. január 15-én a postánál alkalmazták.

Csonka János rendkívül jó, többnyire nem pusztán szakmai, hanem baráti kapcsolatot ápolt az autóipar kortárs szaktekintélyeivel, így például Robert Boschal.

Kapcsolódó webcímek