Rover

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

VeteranBanner2012b.jpg
Rover
Rover logo.jpg
Alapítva1903 (1885)
AlapítóStarley & Sutton Co. (John Kemp Starley és William Sutton)
Megszűnt1925 (bicikli és motorgyártás), 2005 (autógyártás)
SzékhelyAnglia
A(z) Rover weboldala

Tartalomjegyzék

Veterán Rover márkatörténet

Kerékpárgyártásból váltott motorgyártásra (1903), majd 1904-től autókat is gyártott a brit Rover, mely számtalan tulajdonosváltáson esett át, s végül 2005-benszűnt meg.

A cég az 1920-as években vett hatalmas lendületet azáltal, hogy dinamikusan bővítette modellkínálatát, a 30-as években az új menedzsment irányítása alatt kezdett kialakulni a márka jellegzetes arculata: kedvező árú minőségi autók a középosztály számára.

Rover Tourer - 1905

A cég a II. világháború után 1948-ban mutatta be a legendás Land Rover terepjáró első szériáját, melynek létrejöttét a tengerentúli Jeep sikere inspirálta. Az egyszerű ám annál strapabíróbb négykerékhajtású autónak nem kis szerepe volt abban, hogy a Rover évtizedeken át talpon tudott maradni. A Rover ezzel párhuzamosan mutatta be a Rover P3-at, mely az első – az akkori igényeknek megfelelő – háború utáni modellje volt.

A Rover az 50-as 60-as években élte virágkorát, köszönhetően a sikeres P-sorozatnak, valamint a Land Rovernek. A céget 1967-ben vette meg az akkoriban számos márkát magába szippantó British Leyland konszern, mely a 70-es évek elején már komoly nehézségekkel nézett szembe. A céget kormánypénz mentette meg a csődtől, végül államosították, így a Rovert folyamatosan támadta a média.

A 80-as években a Rover a Hondaval szoros szövetségben készítette tovább modelljeit. Később a BMW tulajdonú cég a Land Rover márkát eladta a Fordnak.

VeteranBanner2012b.jpg

Veterán Rover autók

A motorkerékpár gyártás 1902-es beindítását követően, hamarosan (1904) megjelentek a Rover első gépkocsijai is, melyek egyszerű és könnyű felépítéssel készültek. A gyártóbázis 1904 és 1912 között 4 féle modellt fejlesztett ki és a 12-es típust egészen 1923-ig gyártotta. A két világháború között számos új modell és változat jelent meg, melyek közül sokat, egészen 1947-ig gyártottak.

Az 1950-es, 1960-as évek sok tekintetben a fénykorát jelentették a Rover márkának, mind a kiváló Land Rover terepjárók világszerte ismert képességeivel és elterjedtségével, mind a személyautók gyártása terén elért sikereivel, melyet két ízben is az Év Autója díj odaítélésével honorált a nemzetközi bizottság, a Rover 2000 és a Rover 3500 típusoknál. A Párizs-Dakar rallyn a Range Roverek kétszer is az első helyen végezve (1979, 1981), tovább öregbítették a márka hírnevét.

Az első Roverek egyike - Rover 6

I. világháború előtt oldtimer Rover modellek

Rover plakett01.jpg

I. és II. világháború közti oldtimer Rover modellek

RoverLightSix02.jpg

Rover Light Six (1932)

II. világháború utáni oldtimer Rover modellek

P3-as sorozat

Rover p3.jpg

P4-es sorozat

Roverp4.jpg

P5-s sorozat

Rover 30-litre MkII front Coupe.jpg

P6-os sorozat

1964RoverP6Web-Large.jpg
1977Rover3500.jpg
Land Rover 80 series I - 1953
Range Rover - Dakar 1981

VeteranBanner2012b.jpg

Veterán Rover motorok

Rover Imperial
A Coventry-ben alapított cég, már 1884-től nagy számban épített, a mai értelemben vett "safety" kerékpárokat.

Alapítója, John Starley előre látta, hogy a jövő a motorizáció fejlesztésében rejlik. Ezért 1899-ben a Peugeot cég motorkerékpárjait alapul véve megkezdte egy saját modell kifejlesztését. Starley sajnos 1901-ben meghalt, de Harry Smith ügyvezető igazgató folytatta a megkezdett munkákat, és 1902 novemberében bemutatták a cég első motorkerékpárját a Rover Imperialt.

Az első világháború időszakáig a Rover hagyományos vázkeretbe szerelte a 496 ccm-es, saját tervezésű, SV (oldalszelepelt) motorojait, majd a háborút követően, 248 és 348 ccm-es OHV vezérlésű motorokat, JAP motorokat építettek, beleértve a 676 ccm-es V-Twin konstrukciót is.

A háború alatt a cég a Brit és az Orosz hadseregnek szállított motorkerékpárokat. A WWI befejezését követően, a motorkerékpárgyártás a második helyre szorult az autógyártás felfutása nyomán, és 1924-ben az összes kétkerekű gyártása megszűnt.

1903 és 1924 között összesen kb. 10 ezer darab Rover motorkerékpár készült.

1911-rover3 5HP.jpg

VeteranBanner2012b.jpg

Kapcsolódó Rover hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Rover témájú médiaállományokat.
VeteranPark-logo-webes.png Backtop.jpg