Volkswagen

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Veteranpark (vitalap | szerkesztései) 2010. július 5., 10:24-kor történt szerkesztése után volt.
Volkswagen
Volkswagen logo.png
Alapítva1937. május 28.
AlapítóNemzetiszocialista német kormány
SzékhelyWolfsburg, Németország
A(z) Volkswagen weboldala


Tartalomjegyzék

Veterán Volkswagen márkatörténet

Kormányzati nyomásra, egészen pontosan Adolf Hitler irányzata alapján jött létre a Volskwagen a célból, hogy az akkori német autópiacot uraló nagy és drága autók mellett az átlagemberek számára is megvásárolható négykerekű szülessen. A „népautó” tervezéséhez kapott ukáz szerint az autónak alkalmasnak kell lennie legalább két felnőtt és három gyerek szállításához, ára pedig nem lehet több, mint egy motorkerékpáré (az árát 1000 márkában maximalizálták). A feladatot Dr. Ferdinand Porsche nyerte el, így készült el az első népautó, a Volkswagen Bogár, ekkor persze még nem ezen a néven, a Bogár szót csak az 1960-as évektől kezdték tudatosan használni.

A wolfsburgi gyár a II. világháború idején jelentős károkat szenvedett, majd a háború végeztével brit kézre került. A gyártósorokat szétszedték és Angliába szállították. A fáma szerint a britek, meglátva a Bogár koncepcióját, csak legyintettek, mondván nem életképes a modell.

A gyártás végül 1947-ben indult újra, melyben kulcsszerepe volt a brit Ivan Hirst-nek. Az eladások az 50-es években lódultak meg, a Bogár világszerte sok hódolóra talált. 1961-ben elkészült az ötmilliomodik Bogár. 1973-ban mutatták be a Volkswagen Passat-ot, egy évvel később pedig az akkoriban már piacát vesztő gyárat megmentő Volkswagen Golf-ot és Volkswagen Scirocco-t. 1975-ben ismét új modellt mutatott be a gyár, a Volkswagen Polo-t, s innentől a Volkswagen – nevéhez híven – ismét rendkívül népszerű lett a „nép” körében.


Veterán Volkswagen autók

II. világháború előtti oldtimer Volkswagen modellek


II. világháború utáni oldtimer Volkswagen modellek

Kapcsolódó Volkswagen hivatkozások