Nash

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Veteranpark (vitalap | szerkesztései) 2010. június 2., 19:01-kor történt szerkesztése után volt.
Nash (Nash Motors)
Nash logo.jpg
Alapítva1916
AlapítóCharles Warren Nash
Megszűnt1957
SzékhelyKenosha, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok


Veterán Nash márkatörténet

Charles Warren Nash 1864-ben született, majd felcseperedvén farmokon dolgozott. A pásztorkodásba is belekóstoló fiatalembernek 1897-ben alkalma nyílt arra, hogy automobilt vessen, s ez alapvetően meghatározta jövőbeni pályafutását, hiszen 1912-ben már a General Motors elnökeként tevékenykedett. Nash azonban kedvelte a szabadságot, így 1916-ban otthagyta a General Motors és saját céget alapított.

A Jeffrey Motor Companyt felvásárolva 1917-ben mutatta be első autóját. Az 1920-as évek elejére a Nash Four nevű húzómodell már 9 különböző karosszériával volt elérhető. A luxusautók piacán is terveket szövő Nash felvásárolta a La Fayette Motorst, ám ez az irány nem bizonyult sikeresnek. Annál inkább a Nash Six nevű modell, mely korának legolcsóbb hathengerese volt. A cég sikeresen – méghozzá profitot termelve – vészelte át a gazdasági válságot, részben az olcsó hathengereseknek, részben a modellkínálat jelentős leegyszerűsítésének köszönhetően.

A gyártásnak a háborúra való „készülődés” vetett véget 1942-ben. Ezt követően a Nash magához tért ugyan, de a nagyobbakkal egyre kevésbé tudta felvenni a versenyt, így 1954-ben összeolvadt a Hudsonnal. Az így létrejövő American Motoros Corporation (AMC) még pár évik gyártotta a Nash modelleket, ám a kereslet olyannyira visszaesett, hogy 1957-ben megszűnt a márka gyártása.


Veterán Nash autók


Kapcsolódó Nash hivatkozások