Karl Maybach

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bianka (vitalap | szerkesztései) 2010. július 5., 08:27-kor történt szerkesztése után volt.
Karl Maybach
Született1879. július 6.
Elhunyt1960. február 6.
Kapcsolódó márkaMaybach
InnovációTöbbsebességes váltó



Karl Maybach már egészen kis korától fogva az autógyár falai közt nőtt fel, ezért szinte magától értetődő, hogy édesapja (Wilhelm Maybach) nyomdokaiba lépve ő is az autóiparban helyezkedett el.

Tanulmányai befejezése után, 1904-től az édesapja és Gottlieb Daimler által alapított Daimler Motoren Gesellschaftban (DMG) kezdett dolgozni.

1906-ban édesapjával együtt önállósították magukat, és már Karl Maybach neve alatt 1909-ben megalapították a Maybach Motorgyárat. Az első években még nem is autómotorokat gyártottak, hanem a Zeppelin léghajókba leheltek életet az általuk gyártott 570 lóerős 12-hengeres motorokkal. Később már több autógyár is érdeklődött a kiváló minőségű Maybach hajtóművek iránt, ám ez sem kötötte le a cég kapacitásait, ezért 1921-ben forgalomba hozták az első önállóan gyártott Maybach személygépkocsit.

Édesapja 1929-es halála utána Karl Maybach vitte tovább a családi vállalkozást, és az 1930-as évek elején debütált legnagyobb technikai vívmánya, a többsebességes váltó is. Két kar segítségével kellett kiválasztani a megfelelő sebességet, majd a tengelykapcsoló automatikusan, vákuum segítségével végezte el a váltás műveletét.

A gazdasági válság okozta pénzügyi összeomlásból csak Zeppelin gróf segítségével sikerült kilábalni a cégnek, ezért a talpra állás után tiszteletből elindították a Zeppelin típus gyártását. A Maybach Zeppelin modellek voltak koruk legerősebb és legimpozánsabb autói, és legtöbbször sofőrt is fogadtak hozzájuk, mert csak teherautóra érvényes jogosítvánnyal lehetett őket vezetni. A háború pusztításait is túlélő Maybach Motorgyár 1960-ban egyesült a Daimler-Benz konszernnel, és bár továbbra is megtartotta részleges önállóságát hírneve jócskán megkopott az évtizedek alatt.

A DaimlerChrysler azonban néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy feltámasztja a legendás Maybach autómárkát, és kifejleszti a világ legjobb autóját. Ennek eredményeként a Tokiói Autókiállításon a nagyközönség is megismerkedhetett a Maybach prototípusával, melyet ma már újra önálló márkaként tartanak számon.

Kapcsolódó hivatkozások