Winton

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Veteranpark (vitalap | szerkesztései) 2010. július 30., 07:39-kor történt szerkesztése után volt.
Winton
Alapítva1897
AlapítóAlexander Winton
Megszűnt1924
SzékhelyAmerikai Egyesült Államok


Veterán márkatörténet

Számos biciklikészítő manufaktúra látott fantáziát a gépjárműgyártásban a XIX. század végén, s nem volt ezzel máskép az amerikai Alexander Winton által alapított Winton sem. A cég 1897-ben készítette el első egyhengeres modelljét, 1904-től pedig már négyhengereseket is gyártott. Ezt követően a luxuskategóriában igyekezték megvetni a lábukat, melyeket a hathengeres motorok kifejlesztésével támogattak. A cég ezzel párhuzamosan új üzletágat épített ki, melynek keretében dízel hajómotorokat készített. Mivel az új irány az autóeladásokból származó üzletágakhoz képest az 1920-as évekre már jelentős profitot termelt, a tulajdonos 1924-ben úgy döntött, hogy felhagy a négykerekűek előállításával.


Veterán Winton autók

Kapcsolódó hivatkozások