Isotta-Fraschini

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Gaal Szilveszter (vitalap | szerkesztései) 2015. április 12., 18:56-kor történt szerkesztése után volt.
Isotta-Fraschini
IsottaFraschini logo02.gif
Alapítva1900
AlapítóVincenzo Fraschini, Cesare Isotta
Megszűnt1949
SzékhelyMilánó, Olaszország


Veterán márkatörténet

A négykerekűekért rajongó Vincenzo Fraschini és az autóiparban komoly lehetőségeket látó ügyvéd-befektető, Cesare Isotta az 1800-as évék végén kezdett Renault és De Dions autók importálásával foglalkozni. 1900-ban csatlakozott hozzájuk a tehetséges mérnök, Guistino Cattano, aki az első Isotta-Fraschini modellt papírra vetette.

Isotta fraschini an 20 30hp 1909.jpg

A cég 1907-ben kifogyott a pénzből, a csődtől azonban egy pénzügyi befektető megmentette a céget. Az I. világháború után mutatta be luxusmodelljét, a Isotta-Fraschini Tipo 8-at, mely a Rolls-Royce közvetlen vetélytársa lett. A modell olyannyira sikeres volt, hogy a filmcsillagok is szívesen választották. A két alapító 1922-ben hagyta el a céget, s innen indult a márka hanyatlása is, az új tulajdonos ugyanis inkább a repülőgépmotorok gyártásába fektetett pénzt és energiát. A II. világháború után a cég ugyan piacra dobott egy új modellt, a Isotta-Fraschini 8C Monterosa-t, ám abból mindössze 8 darab fogyott.

Veterán Isotta-Fraschini autók


Kapcsolódó hivatkozások