ISO Rivolta

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bianka (vitalap | szerkesztései) 2010. augusztus 25., 08:16-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
ISO Rivolta
Iso Rivolta logo.jpg
Alapítva1953
AlapítóRenzo Rivolta
Megszűnt1974
SzékhelyBresso, Olaszország


Veterán márkatörténet

Hűtőberendezések gyártásával kezdte pályafutását az Isothermos nevű cég, melynek alapítója, Renzo Rivolta a II. világháború után nyergelt át az új iparágba, s először kisrobogókat, majd a „buborékautóként” híressé vált Isettát készítette el üzemében. Utóbbit számos autógyár - többek közt a VELAM, a Romi, no és persze a BMW - licencelte.

A sikereken felbuzdulva a cég nevéből levágta a múltra utaló „thermo” szót s helyére saját vezetéknevét biggyesztette, majd 1962-ben bemutatta első komoly fejlesztését, az Iso Rivoltat. Az autót Bertone tervezte, 5.4 literes, 300, 340, majd 400 lóerős motorját pedig a Chevrolett adta.

Egy évvel később jelent meg a szintén Bertone tervezte Iso Grifo. A gyár 1977-ben – az olajválság után – zárta be kaput, habár az alapító fia a 90-es évek elején megpróbálta feltámasztani a márkát, sikertelenül.


Veterán ISO Rivolta autók

Kapcsolódó hivatkozások