Zaporozsec ZAZ 968M
A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Tartalomjegyzék |
Ismertető
1975-től a zaporozsjei fejlesztőmérnökök újabb modellfrissítésre szánták rá magukat. Ennek tanúbizonyságaként 1977-ben a moszkvai Autóipari Kiállítás „Avtoprom 77” majd ennek folytatásaként egy kijevi kiállításon jelent meg az új, a továbbfejlesztett ZAZ 968M (még) prototípus, melynél az előző modellekhez képest lényeges változtatásokra lehetett bukkanni. Sajnálatos módon ezek az újítások a sorozatgyártás során nem valósultak meg.
Karosszéria: a homlokfal áramvonalasabb, előrenyúló, nagyobb csomagteret biztosító formája (a Skoda S-100-ra emlékeztet), a kopoltyúk elhagyása, helyette kisebb szellőzőnyílás, rostély a motortér mindkét oldallemezén, gumibetétes lökhárítók műanyag könyökkel, az első irányjelzők módosítása, új kívül ívelt többcellás (integrált tolatólámpa) lámpatestek hátul, első fényszórók gumikeretes kialakítása, motorház fedélen rácsozás a fő hűtőlevegő bevezetésére, módosított hátfallemez.
Utastér: már korábban, a 968A kifutó modelljeinél megjelent új típusú műanyag műszerfal maradt, ragasztott szélvédőüveg, első fejtámaszok, elektromos ablakmosó, a hátsó ülés hátrébb tolása a nagyobb lábtér érdekében, a hagyományos balra fent 1 fokozat váltási séma alkalmazása a váltókar alatti kulissza átalakításával, hagyományos Bosch rend-szerű biztosítéktábla, A-oszlop burkolása.
Csomagtér újdonságok: nagyobb térfogat a motortérbe kerülő pótkerék révén, kétfokozatú fűtőkészülék, a csomagtér teljes leválasztása a fűtőkészüléktől és a folyadéktartályoktól egy műanyag lap révén, nagyobb kapacitású 55 Ah-ás akkumulátor a korábbi pótkerék helyére került.
Futómű: új, Ladától származó keréktárcsák, az első tárcsafék fejlesztési opciójával
Fejlesztések a motortérben (három motorváltozat): az export modelleknél a) MeM3-968 Э jelű motor, 40 LE hagyományos egytorkú K-133 karburátorral 1:7,2 sűrítési viszonnyal régi olajtükrös légszűrővel (többnyire belpiaci) b) MeM3-968 ГЭ jelű motor, 45 LE a korai VAZ-2101 mechanikus kéttorkú karburátorával 1:7,2 sűrítési viszonnyal, új papírbetétes légszűrővel c) MeM3-968 БЭ jelű motor mint a b-pontban csak a sűrítési viszony 1:8,4-re emelkedett és, így a teljesítmény már 50 LE, ez már min.93-as oktánszámú benzint igényel. Valamennyi változatnál új hűtőlevegőház kialakítás, amely a több friss hűtőlevegő bevezetésére koncentrál, ez a megoldás termosztát meghibásodásból adódó túlmelegedést hivatott kizárni (a nyári állású váltószelep mindig a motorház fedélen keresztül biztosít friss levegőt)
Nézetrajzok
Magyar vonatkozás:
A Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalt 1980-ban végeztette el a Kermi Gépjármű és Mezőgépipari Osztályával a 968M 45 LE változatának (normálbenzines) típusvizsgálatát. Még ebben az évben a kitartó hazai próbák eredményeként megszületett a várva-várt típusbizonyítvány a KPM Autófelügyeletének közreműködésével (ennek lényeges eleme úgyszólván bukópont volt a külső és belső üzemi zajszint kérdése, de ezt a mérések megerősítették, hogy 80 dB/A érték alatt van) Ezután a Merkur 1980-ban kezdte meg a 968M importját és 1982-ig –a forgalmazás befejezéséig– mintegy 1800 db gépkocsit értékesített. Ma már megmosolyogtató, hogy az új autót átvevő leendő autótulajdonos –elmondása szerint– az átvételekor a Merkur telepen többször szembesült az autók horpadt tető, ajtó és oldallemezeivel, melynek megemlítésére az átadó szakember lakonikus, elhárító válasza ez volt: „uram, ennek az autónak ez a színvonala”.
A Magyarországon forgalomba hozott változat azonban már mutatott némi eltérést az 1977-ben bemutatott prototípushoz képest (lehet, hogy egyes fejlesztéseket az orosz mérnökök nem tartottak sorozatgyártásra érdemesnek, vagy a magyar importőr nem fizette meg). Elmaradtak a fejtámaszok, a kétfokozatú fűtőkészülék, a tárcsafékre alkalmas Lada keréktárcsák (továbbra is a 966-nál megismert egyedi dobfékes nagy osztókörű tárcsa maradt), viszont a hátsó lámpatest többcellás, tolatólámpát is tartalmazó, négyszögletes lett, (hasonló, mint a Lada 2105), ezért a motortér oldallemezek ívelésétől is eltekintettek. Érdekes, hogy még a 80-as évek közepén felmerült egy szovjet-magyar járműipari együttműködés gondolata, a miskolci térség fokozódó munkanélküliségének enyhítésére. Ez a kooperációs megállapodás a ZAZ-968M hazai gyártását jelentette volna a Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Műveknél, de ezt a KGST közeledő válsága és a Szovjetunió gyengülése felülírta. Ezzel a Zaporozsec története Magyarországon 12 év után befejeződött.
A ZAZ áttör mindenen!
de tényleg, az ám....!
ZAZ Design from East Europe
Minden, amivel foglalkoznak arannyá válhat!
(ismeretlen középkori alkimista nyomán)
...pedig igaz.....! 3DCar.ru
Itt egy hazai példa is! Hammers Virtual Tunning Magazine
Hivatkozások
| wikipédia Zaporozsec