White

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

White (White Motor Company)
Alapítva1901
AlapítóRollin White, Thomas White
Megszűnt1918
SzékhelyAmerikai Egyesült Államok


Veterán White márkatörténet

Görkorcsolyákat és kötőgépeket egyaránt gyártott Thomas White cége, mely a sarj Rolin White indíttatására – felhasználva a gőzgépekkel működtetett szövőgépgyártási tapasztalatok – 1901-ben bemutatta első ’’’White’’’ modelljét. A családi legendárium szerint ehhez a kezdő lökést az apa által vásárolt Locomobile adta, mely Thomas White szerint teljesen megbízhatatlan volt, így fia, Rolin White kezdte - a gőzgépekkel szerzett tapasztaltai alapján - helyre pofozni.

A White pár évvel később már közel 2 ezer autót gyártott évente, a kereslet – még a benzinüzemű járművek dinamikus terjedése mellett is – folyamatosan nőtt, mindezt megbízhatóságuknak és a strapabíró felépítménynek köszönhették.

A céget egészen 1911-ig „hajtotta a gőz”, ekkor mutatták be – a Waltham felvásárlása révén birtokukba kerülő technológiát alkalmazva - az első benzines modellt. Ezekkel azonban már nem voltak túl sikeresek, az eladás folyamatosan csökkent, míg 1918-ban beszüntették az autógyártást.

Veterán White autók


Kapcsolódó hivatkozások