Mercer

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Mercer (Mercer Automobile Company)
Alapítva1906
Megszűnt1925
SzékhelyAmerikai Egyesült Államok


Veterán márkatörténet

Az amerikai Mercer korai autói alapvetően sportversenyekre készültek. Első utcai autója, a Mercer Type 35 Raceabout is inkább volt versenyautó, a spártai felszereltségének köszönhetően ugyanis kinézetben és kényelemben is alulmaradt akkori versenytársaihoz képest. Nem úgy a sebesség tekintetében, hiszen a rendkívül könnyű felépítmény 5 literes motorjával elérte a 110 km/h-s végsebességet, mely akkoriban kifejezetten gyorsnak számított.

A céget 1920-ban felvásárolta a Hare’s Motor Group, ám a közelgő gazdasági válság nem kedvezett a frigynek, a költségmegtakarításo révén gyengült a sportos imázs, a cég végül 1925-ben beszüntette a gyártást. 1931-ben volt egy kísérlet a Mercer feltámasztására, ám mindössze három autó - a Mercer fennállása alatt pedig összesen kb. 5000 modell - készült.


Veterán Mercer autók


Kapcsolódó hivatkozások