Trabant

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Trabant
Trabant logo.png
Alapítva1957
AlapítóVEB Sachsenring Automobilwerke
Megszűnt1991
SzékhelyZwickau, Német Demokratikus Köztársaság


Tartalomjegyzék

Veterán Trabant márkatörténet

A Trabantot a VEB Sachsenring Automobilwerke hozta létre és gyártotta Zwickauban, az első modell 1957. november 7-én gördült le a futószalagról. A márka jellegzetessége a műgyantából és gyapothulladékból előállított duroplaszt karosszéria volt, melynek „könnyedsége” rendkívül gazdaságos üzemet tett lehetővé. A duroplaszt mellett azonban nem ez volt a fő érv, hanem inkább az, hogy a keletnémet iparnak nagy szüksége volt az acélra, melyet nem akartak autók előállítására „pazarolni”.

A Trabant a keleti blokk legelterjedtebb márkája volt, még a vasfüggöny nyugati oldalára is jutott belőle. Az első modell a korábban DKW által fejlesztett DKW F8 alapjaira épített P70 volt, az 1955-ben megjelenő négykerekű azonban még nem Trabant márkanév alatt futott, a márkanevet – mely kísérőtársat, csatlóst jelent - 2 évvel később, a P50-es széria első néhány száz példányának elkészülte után vezették be. 1965-ben mutatták be a P601-et, melyet közel 30 évtizeden át készítettek – rendszeres ráncfelvarrások közepette - a zwickaui gyárban. 1966 mutatták be a Trabant Tramp modellt, mely a Trabant 601-es modell terepváltozata volt, kezdetben kifejezetten katonai célokra használták (a Berlini Fal keleti oldalán is ezzel járőröztek a határőrök).

A Trabant a keleti Mininek is tekinthető, legalábbis eladási számai kapcsán; a 601-es példányból közel 3 millió, míg a Mini-ből valamivel több mint 5 millió példány kelt el, igaz, a „keleti Mini”-re sokszor azért esett a választás, mert nem nagyon volt alternatívája a keleti blokkban.

A több típusváltáson és módosításon átesett Trabant 601 gyártása 1989-ben szűnt meg, habár 1989-től 1991-ig gyártottak még egy négyütemű modellt, a Trabant 1.1-et, illetve a 2000-es évek második felében egy, a márkát újraélesztő vállalkozás tervei is napvilágra kerültek az elektromos Trabantról.

Veterán Trabant autók

Sorozatgyártásba nem került Trabant modellek

Kapcsolódó Trabant hivatkozások