Squire

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Squire
Alapítva1935
AlapítóAdrian Squire
Megszűnt1936
SzékhelyHenley-on-Thames, Oxfordshire, Anglia


Veterán Squire márkatörténet

A korábban Bentley-nél és MG-nél dolgozó Adrian Squire mindössze 24 éves volt, amikor létrehozta a Squire márkát. Első autója 1934-ben futotta próbakörét, mely korának legkorszerűbb technikai vívmányait vonultatta fel. A British Anzani-tól származó motor például turbófeltöltőt kapott, így a mindössze 1.5 literes erőforrás 105 lóerőt produkált, a szintén gyors lassításról pedig hidraulikus fékek gondoskodtak. Mindez megmutatkozott az autó előállítási költségeiben, így – habár a tesztkör alapján nagy volt az érdeklődést – a gyártásba kerülő modellen számos, a költségek csökkentését megcélzó módosítást, egyszerűsítést kellett végrehajtani. Ennek eredményeként egy kevésbé „extrém”, ám még mindig drága modell jött létre, melyből 1936-ig a The Encylopedia of Cars (ISBN: 1 84013 603 03) adatai szerint 12 darab, az A-Z of cars of the 1930's (ISBN: 1-870979-38-9) szerint mindössze 7 darab talált gazdára, ekkor Squire pénze elfogyott, így a gyárat be kellett zárni.

Veterán Squire autók

Kapcsolódó Squire hivatkozások