Isuzu

A VeteránPark - veterán autók és motorok szabad enciklopédiája wikiből

Isuzu (Isuzu Motors)
Isuzu logo.png
Alapítva1937
SzékhelyTokió, Japán
A(z) Isuzu (Isuzu Motors) weboldala


Veterán márkatörténet

Az Isuzu – nevét egy japán folyóról kapta – autós gyökerei 1918-ra nyúlnak vissza, három japán vállalat ekkor határozott úgy, hogy belép az autópiacra. A szövetség révén kezdetben Wolseley-modellek épültek a tokiói gyárban. Később a Rootes Group-al is szerződött, hogy Hillman licenc alapján Hillman Minx-eket gyártson. A cég 1937-ben kapta az Isuzu nevet, első saját autója – az Isuzi Bellel – pedig 1961-ben jelent meg. Az Isuzunak 60-as évek végén jelentős eladáscsökkenéssel kellett szembenézni, ekkor határozott úgy, hogy a fejlesztési költségeket megspórolva más autógyártókkal lép szövetségre. Hosszas keresés után végül a General Motors egyharmados részesedést vásárolt a cégben, az Isuzi pedig a GM autóit kezdte – azokon kisebb-nagyobb módosításokat végrehajtva - Japánban gyártani.


Veterán Isuzu autók


Kapcsolódó hivatkozások